Átadták Szokolyán a Várhegy kilátót

hrabopress küldte be 2020. 10. 13., k - 10:41 időpontban
""

Szokolya, 2020. október 8., csütörtök (MTI) - Átadták csütörtökön, Szokolyán a 15 méter magas Várhegy kilátót, amely az Ipoly Erdő Zrt. és a Magyar Természetjáró Szövetség konzorciumában, a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (Vekop) 62 millió forintos támogatásával épült meg.

    A kilátó átadó ünnepségén Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormány jelentős összeggel támogatja a környezettudatos természetjárás szolgáltatásainak bővítését. Az agrártárca az irányítása alá tartozó állami erdőgazdaságokkal együtt évek óta azon munkálkodik, hogy az erdő a lehető legmagasabb színvonalon szolgálja ki a társadalom minden ökoturisztikai igényét úgy, hogy közben gazdasági és védelmi funkcióját is megőrizze - fűzte hozzá.
    Kitért arra, hogy az Ipoly Erdő Zrt. 2010 óta 5,2 milliárd forintot fordított közjóléti, turisztikai fejlesztésekre a Börzsöny és a Cserhát térségében.
    A királyréti fejlesztéseket igazolja a dinamikusan növekvő látogatói létszám, ami a térségben eléri az évi 500 ezret - tette hozzá.
    A Királyrét fölé emelkedő, faszerkezetű Várhegy kilátó 15 méter magas és 50 köbméter fából, lucfenyőből és tölgyből épült, a tetején egy meteorológiai állomás és egy web kamera is helyet kapott - ismertette az államtitkár.
    Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a járványos időszakban sok mindent nem tehetnek meg a családok, amit korábban megtehettek, de a természetjárást nem kell korlátozni, és az a legjobb, leginkább ajánlható, egészséget megőrző programok közé tartozik.
    Reméljük, hogy sok-sok ezer embernek fog a most átadásra kerülő kilátó maradandó élményt adni - fűzte hozzá Rétvári Bence. 
MTI/Máthé Zoltán