Autós termelői piac nyílt Bagon

hrabopress küldte be 2020. 05. 25., h - 11:00 időpontban
""

Nagy István: a helyi termék mindig a helyi gazdaságot erősíti. Bag, 2020. május 23., szombat (MTI) - A helyi termékek mindig a helyi gazdaságot erősítik és sok-sok család megélhetését jelentik - mondta az agrárminiszter szombaton a Pest megyei Bagon.

    Nagy István a Magyar Piac Szövetkezet és a Magyar Női Unió szervezésében elinduló autós termelői piac megnyitóján azt mondta: ez a kezdeményezés is mutatja, nagy szükség van arra, hogy a helyi termékek megtalálják a maguk vásárlóit.
    Hozzátette, hogy minden egyes helyi piac sajátos, egyedi ízvilágot és más-más élményt biztosít vásárlóinak. 2012 óta csaknem megháromszorozódott a helyi termelői piacok száma Magyarországon, ami azt mutatja, hogy élénkül a helyi gazdaság - fűzte hozzá a miniszter.
    Elmondta, a helyi piacok létrehozása mellett fontos feladat, hogy a magyar helyi termékek ott legyenek a nagy áruházláncok polcain is, ezért kérte az áruházláncok vezetőit, ezt tegyék lehetővé.
    Kiemelte, a kormány feladata is, hogy a vásárlók figyelmét folyamatosan felhívja arra, mindig tudatosan vásároljanak, vegyenek magyar termékeket.
    Nagy István elismerését fejezte ki az autós piac egyedi ötletének megvalósításáért Batthyány-Schmidt Margitnak, a Magyar Női Unió elnökének és Konrád Istvánnénak, a Magyar Piac Szövetkezet elnökének, valamint köszönetet mondott Palya Zoltánnak, Bag község polgármesterének is. Fotó: 
MTI/Koszticsák Szilárd