Ferenc Pápa üzenet a Béke Világnapjára

hrabopress küldte be 2022. 01. 04., k - 11:49 időpontban
""

Ferenc pápa az elődei által folytatott hagyományhoz híven 2022. január 1-jén a béke világnapja alkalmából üzenetet küld a híveknek és minden jóakaratú embernek.

A SZENTATYA, FERENC PÁPA ÜZENETE

A BÉKE 55. VILÁGNAPJÁRA 2022. JANUÁR 1.

Párbeszéd a generációk, az oktatás és a munka között: a tartós béke építésének eszközei

 Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz” (Iz 52,7).

Izajás próféta szavai vigasztalást fejeznek ki; a száműzetésben élő, az erőszakba és az elnyomásba belefáradt, a megaláztatásnak és a halálnak kitett nép megkönnyebbült sóhajának adnak hangot. Ezért teszi fel a kérdést Báruk próféta: „Izrael, miért vagy ellenséged országában, miért? Megöregedsz idegen földön? Beszennyezed magad halottakkal, s azok közé számítanak, akik leszállnak az alvilágba?” (3,10-11). E nép számára a béke hírnökének jövetele a történelem romjaiból való újjászületés ígéretét, egy fényes jövő kezdetét jelentette.

Ma még a béke útja, amelyet Szent VI. Pál új néven, az egyetemes fejlődés nevén nevezett, sajnos számos ember mindennapjaitól és így az egyetemes emberi családtól is, amelynek tagjai ma már világszerte kapcsolatban állnak egymással, távol van. A nemzetek közötti konstruktív párbeszédre irányuló számos erőfeszítés ellenére a háborúk és konfliktusok fülsiketítő zaja egyre erősödik, miközben terjednek a világjárványok, egyre súlyosbodnak az éghajlatváltozás és a környezetpusztítás hatásai, fokozódik az éhezés és a szomjúság tragédiája és a szolidáris megosztás modellje helyett továbbra is az individualizmuson alapuló gazdasági modell uralkodik. Ahogy a régi próféták idejében, úgy napjainkban is folyamatosan hallani a szegények és a föld kiáltását, amely nem szűnik meg az igazságosságért és a békéért könyörögni.

A béke minden korban magasból érkező ajándék és a közös igyekezet gyümölcse egyszerre. Lényegében a béke „építészetéről” beszélhetünk, amelyhez a társadalmi élet különböző intézményei hozzájárulnak és a béke „művészetéről”, amely mindannyiunkat közvetlenül, személyesen érint.[3] Mindannyian együtt dolgozhatunk egy békésebb világ építésén, szívünktől és családi kapcsolatainktól kezdve, egészen a társadalomban és a környezettel, és egészen a népek és nemzetek közötti kapcsolatokig.

Szeretnék a tartós béke építése érdekében három utat ajánlani. Mindenekelőtt a nemzedékek közötti párbeszéd, mint a közös tervek megvalósításának kiindulópontja. Másodszor, az oktatás mint a szabadság, a felelősség és a fejlődés alapköve. Végül pedig a munka, mint az emberi méltóság teljes megvalósulásának eszköze. Ez a három elem nélkülözhetetlen azért „hogy egy társadalmi szerződés létre jöhessen”,enélkül minden béketerv elégtelennek bizonyul.

Generációk közötti párbeszéd a béke építése érdekében

Egy olyan világban, amelyet még mindig a mérhetetlen nehézségeket okozó világjárvány sújt, amely, „vannak, akik a valóság elől belső világukba próbálnak menekülni, mások pusztító erőszakkal reagálnak rá. Az önző közöny és az erőszakos tiltakozás között azonban mindig van egy másik lehetőség: a párbeszéd. A nemzedékek közötti párbeszéd.”

Minden őszinte párbeszéd, még ha nem is mentes a megfelelő és pozitív dialektikától, mindig megköveteli a beszélgetőpartnerek közötti alapvető bizalmat. Mindig vissza kell térnünk ehhez a kölcsönös bizalomhoz, hogy újra felélesszük azt! A jelenlegi egészségügyi válság mindenkiben felerősítette a magányosság és az önmagunkba fordulás tudatát. Az idősek egyedüllétét a fiatalok esetében tehetetlenségük tudata és a közös jövőkép hiánya kíséri. Egy ilyen válság minden bizonnyal fájdalmas, de ki tudja hozni az emberekből a legjobbat is. A világjárvány idején szerte a világban valóban az együttérzés, a megosztás és a szolidaritás nagyszerű tanúságtételeit tapasztaltuk.

A párbeszéd azt jelenti, hogy meghallgatjuk egymást, hogy a különböző nézeteket megosztjuk egymással, egyetértésre jutunk és együtt haladunk előre. A nemzedékek közötti párbeszéd előmozdítása a konfliktusok és a közömbösség kemény és terméketlen talajának feltörését jelenti azért, hogy elvethessük a tartós és közös béke magvait.

Noha a technológiai és gazdasági fejlődés a generációkat gyakran megosztotta, jelenlegi válságaink az együttműködés szükségességét is nyilvánvalóvá teszik. Egyrészt a fiataloknak szükségük van az idősek bölcsességére és tapasztalatára, míg az idősebbeknek a fiatalok támogatására, szeretetére, kreativitására és dinamizmusára.

A nagy társadalmi kihívások és a békefolyamatok nem nélkülözhetik az emlékezet őrzői - az idősek - és a történelmet előremozdítók - a fiatalok - közötti párbeszédet. Ugyanígy szükség van arra is, hogy mindegyikük hajlandó legyen arra, hogy teret adjon a másiknak. Senkinek sem szabadna a saját közvetlen érdekeit követve az egész színteret úgy leuralnia, mintha nem létezne sem múlt, sem jövő. A jelenlegi globális válság világossá teszi, hogy a nemzedékek közötti találkozásnak és párbeszédnek egy olyan egészséges politika hajtóerejévé kell válnia, amely nem elégszik meg „hirtelen befoltozásokkal és gyors alkalmi megoldásokkal,” hanem az egymás iránti szeretet ragyogó formája, ami közös és fenntartható projektek kidolgozásában jut kifejezésre.

Ha a nehézségek közepette képesek vagyunk lefolytatni ezt a fajta generációk közötti párbeszédet, „akkor jól belegyökerezhetünk a jelenbe, és ebből a pozícióból bejárhatjuk a múltat és a jövendőt; közlekedhetünk a múltban, hogy tanuljunk a történelemből és gyógyítsuk a sebeket, amelyek olykor befolyásolnak minket; közlekedhetünk a jövőben, hogy tápláljuk a lelkesedést, kicsíráztassuk az álmokat, próféciákat ébresszünk, kivirágoztassuk a reményeket. Így, együtt, tanulhatunk egymástól.” Mert a fák gyökerek nélkül hogyan nőhetnének és hozhatnának gyümölcsöt?

Elég, ha csak a közös otthonunk gondozásának kérdésére gondolunk. „A környezet az átvétel logikájához tartozik. Minden nemzedék kölcsönkapja, és tovább kell adnia a következő nemzedéknek.” Ezért szükséges értékelni és bátorítani azt a sok fiatalt, akik egy igazságosabb világért dolgoznak; egy olyan világért, amely odafigyel a ránk bízott teremtés gondozására. Nyugtalansággal, lelkesedéssel és mindenekelőtt felelősségtudattal teszik ezt a jelenlegi etikai és társadalmi-környezeti válságból fakadó kihívások által megkövetelt sürgős irányváltás tudatában.

Másfelől a béke útjainak közös építésének lehetősége nem hagyhatja figyelmen kívül az oktatást és a munkát, amelyek a generációk közötti párbeszéd kiváltságos színterei és találkozóhelyei. Az oktatás biztosítja a generációk közötti párbeszéd nyelvtanát, a munka világa pedig összehozza a különböző generációkhoz tartozó férfiakat és nőket, akik együtt dolgoznak és a közjó érdekében megosztják tudásukat, tapasztalataikat és képességeiket.

A tanítás és a nevelés, mint a béke mozgatórugói

Az elmúlt években világszerte jelentősen csökkent az oktatás és a képzés finanszírozása; ezeket inkább kiadásnak, mintsem befektetésnek tekintették. Pedig az integrált emberi fejlődés előmozdításának ezek az elsődleges eszközei; szabadabbá és felelősségteljesebbé teszik az embereket, nélkülözhetetlenek a béke védelmében és előmozdításában. Más szóval az oktatás egy olyan összetartó, civilizált társadalom alapja, amely képes reményt, jólétet és fejlődést teremteni.

A katonai kiadások ezzel szemben a hidegháború végi szintet meghaladó mértékben nőttek, és úgy tűnik, hogy a jövőben még tovább fognak növekedni.

Ezért a kormányoknak olyan gazdaságpolitikát kell kidolgozniuk, amely megfordítja az oktatásba történő állami beruházások és a fegyverkezésre fordított források közötti arányt. Ezen túlmenően a népek és nemzetek fejlődése szempontjából a nemzetközi leszerelés valódi folyamatának folytatása előnyös lehet, mivel felszabadítja a pénzügyi forrásokat, amelyeket így megfelelőbben lehet felhasználni az egészségügyben, az iskolák, az infrastruktúra, a környezetvédelem stb. számára.

Szeretném, hogy az oktatásba történő beruházás mellett nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a gondoskodás kultúrájának előmozdítására, ami a társadalmi megosztottsággal és az intézményi tétlenséggel szemben közös nyelvvé válhat, amely a korlátok lebontásán és a hidak építésén dolgozik. „Egy ország akkor fejlődik, ha kulturális összetevői: a népi, az egyetemi, az ifjúsági, a művészeti és a technikai kultúra, a gazdaság kultúrája, a családi és a média kultúrája konstruktív párbeszédet folytatnak egymással.” Ezért új kulturális paradigmát kell kovácsolni „egy globális oktatási paktumon keresztül a jövő nemzedékei számára és a jövő nemzedékeivel együtt (…), amely a családokat, közösségeket, iskolákat, egyetemeket, intézményeket, vallásokat, kormányokat és az egész emberi családot elkötelezi annak érdekében, hogy érett embereket képezzenek.” Egy paktum, amely az ökológia integrált oktatásának előmozdítására irányul a béke, a fejlődés és a fenntarthatóság kulturális modellje szerint, amelynek középpontjában az ember és a környezet közötti testvériség és együttélés áll.

A fiatalabb generációk oktatásába és nevelésébe való befektetés a fő módja annak, hogy célzott képzéssel lehetővé tegyük számukra azt, hogy elfoglalják a munka világában a megfelelő helyet.

A munkahelyteremtés és - biztosítás béketeremtő

A béke létrejöttében és fenntartásában nélkülözhetetlen tényező a munka. Ez a személyiség és a képességek kifejeződése, de egyben az elkötelezettség, az erőfeszítés, a másokkal való együttműködés kifejezőeszköze is, hiszen az ember mindig másokkal vagy másokért dolgozik. Ebben az egyedülállóan szociális szemléletben a munka az a hely, ahol megtanuljuk, hogyan járuljunk hozzá egy élhetőbb és szebb világ létrejöttéhez.

A Covid-19 világjárvány tovább bonyolította a munka világát, amely amúgy is számos kihívással nézett már szembe. Gazdasági és termelő egységek milliói mentek csődbe; az alkalmi munkavállalók egyre kiszolgáltatottabbak lettek; azok közül, akik alapvető szolgáltatásokat nyújtanak, sokan még inkább eltűntek a köz- és politikai tudatból; a távoktatás sok esetben a tanulás és az oktatás színvonalának visszaeséséhez vezetett. Emellett ma a munkaerőpiacra belépő fiatalok, valamint és a munkanélkülivé vált felnőttek kilátásai drámaiak.

A válság hatása a „szürkegazdaságra”, amely munkavállalóként gyakran alkalmaz migránsokat, különösen pusztító volt. Sokukat a nemzeti törvények nem ismerik el, mintha nem is léteznének; saját maguk és családjuk a legbizonytalanabb körülmények között élnek, kitéve a rabszolgaság számos formájának és megfosztva a szociális rendszer védelmétől. Emellett a világ munkaképes korú lakosságának csak egyharmada élvezi jelenleg szociális védelmi hálót vagy bír csak korlátozott hozzáféréssel hozzá. Számos országban egyre nagyobb méretet ölt az erőszak és a szervezett bűnözés, amely korlátozza az emberi szabadságot és méltóságot, megmérgezi a gazdaságot és akadályozza a közjó fejlődését. Erre a helyzetre csakis az emberhez méltó munka lehetőségeinek bővítése lehet a válasz.

Valójában a munka az az alap, amelyre épülhet minden társadalomban az igazságosság és a szolidaritás. Ezért „nem szabad arra törekedni, hogy a technológiai fejlődés egyre nagyobb mértékben felváltsa az emberi munkát, mert azzal az emberiség önmagának okozna kárt. A munka szükségszerű, hozzátartozik az élet értelméhez ezen a földön, út az éretté váláshoz, az emberi kibontakozáshoz és a személyes önmegvalósításhoz.” Egyesítenünk kell ötleteinket és erőfeszítéseinket, hogy megteremtsük a feltételeket, és megoldásokat találjunk annak érdekében, hogy minden munkaképes korú embernek lehetősége legyen arra, hogy munkájával hozzájáruljon a család és a társadalom életéhez.

Ma sürgetőbb, mint valaha, hogy a közjó és a teremtés épségének megőrzése érdekében világszerte elfogadható és tisztességes munkakörülményeket teremtsünk. Garantálni és támogatni kell a vállalkozói kezdeményezések szabadságát, miközben elő kell mozdítani a társadalmi felelősségvállalás megújulását, hogy az egyetlen irányadó kritérium ne a profit legyen.

E tekintetben ösztönözni, üdvözölni és támogatni kell azokat a kezdeményezéseket, amelyek minden tekintetben arra indítják a vállalatokat, hogy tartsák tiszteletben a munkavállalók alapvető emberi jogait, és felhívják erre a figyelmet nemcsak az intézmények, hanem a fogyasztók, a civil társadalom és az üzleti világ körében is. Ezek a vállalatok minél inkább tudatában vannak társadalmi szerepüknek, annál inkább olyan helyszínekké válnak, ahol az emberi méltóság megélhető és ezáltal járulnak hozzá a béke építéséhez. Ebben a tekintetben a politikának aktív szerepet kell játszania, és elő kell mozdítania a gazdasági szabadság és a társadalmi igazságosság közötti egyensúlyt. És mindazok, akik ezen a területen tevékenykednek, kezdve a katolikus dolgozókkal és vállalkozókkal, biztos tájékozódási pontokat találhatnak az Egyház társadalmi tanításában.

Kedves testvéreim! Miközben arra törekszünk, hogy egyesítsük erőfeszítéseinket a világjárvány leküzdése érdekében, szeretném ismételten kifejezni hálámat mindazok iránt, akik nagylelkűen és felelősségtudattal dolgoztak és dolgoznak az oktatásért, a biztonságért és az emberi jogok védelméért, azért, hogy orvosi ellátást nyújtsanak, hogy megkönnyítsék a családtagok és a betegek újbóli találkozását és anyagi támogatást nyújtsanak a rászorulóknak vagy azoknak, akik elvesztették a munkájukat. Biztosítom őket arról, hogy imáimban megemlékezem minden áldozatért és családjukért.

Felhívom a politikai és a társadalmi élet vezetőit, az egyházi közösségek lelkipásztorait és munkásait, valamint minden jószándékú embert, hogy bátran és kreatívan járjunk együtt e három úton: a generációk közötti párbeszéd, az oktatás és a munka ösvényén. Legyenek egyre többen olyanok, akik nap mint nap csendben, alázattal és kitartással a béke kézműveseivé válnak. A béke Istenének áldása mindig járjon előttük és kísérje őket!

Ferenc