Ha nagy lesz, rendőr lesz Zalán Galgahévizen

hrabopress küldte be 2022. 06. 08., sze - 15:46 időpontban
""

Ezt már most tudja Zalán, aki a napokban töltötte 3. születésnapját. Ezt a rendőrök sem hagyhatták szó és tettek nélkül.

Ifjú kora ellenére rengeteg dologgal tisztában van a Galgahévízen élő fiúcska. Az egyik az, hogy ha egyszer felnő, mi akar lenni. Nincs teketóriázás a válasszal, határozott és eltökélt: rendőr.

Édesanyja és nagymamája nem is találhatott ki mást születésnapjára, mint hogy a leendő kollégákhoz fordul. A gödöllői rendőrök pedig nem is mondhattak mást a felkérésre, mint ugyanolyan határozott és eltökélt igent, mint Zalán.

A foglalkozás elérte célját, a vagány kislegényt reggel az általa imádott hang, a rendőrautó szirénája köszöntötte. Azt is hihette volna, még álmodik, ám az ablakon kikukucskálva a maradék álom is kiment a szeméből: a házuk előtt egy igazi csíkos autó állt, amiből igazi egyenruhás rendőrök szálltak ki és adták át neki a helyet. A kocsi összes létező részét megvizsgálhatta, kipróbálhatta, megtapogathatta, megnyomogathatta, kimászott, bemászott, kiszállt, beült.

A rendőrök vittek még egy kis meglepetést is, de a színes szatyorban rejlő ajándékok meg sem közelítették a nínós autó nyújtotta élményt.

Boldog születésnapot, Zalán! Várunk a kék családban, ha felnősz!