Ez nem szép dolog! - Választási visszásságok Őrbottyánban

hrabopress küldte be 2014. 10. 12., v - 06:54 időpontban

Minden választásnál mindenhol történnek olyan dolgok, amiknek nem volna szabad, vagy legalább is nem illene. A politika azonban nem szép dolog, a hatalom megszerzésének vágya néha arra készteti az embereket, hogy olyat is megtegyenek, amit a hétköznapi életben nem.  Sokszor ezek apróságnak tűnnek egyesek szemében, mások viszont eget rengető cselekedetként tekintenek rá. Nekem 9 éves fiam szavajárása jut ezekről eszembe: „Ez nem szép dolog!”

A Fidesz nem indított polgármester jelöltet Őrbottyánban és nem is támogat egy jelöltet sem. Ezt fontos kihangsúlyozni, mert három jelölt is igyekszik Fideszesként beállítani önmagát.

Kiss László István, mint Fidesz alelnök, nem tudta elérni, hogy a párt őt jelölje polgármesternek, de még a párt támogatását sem tudta megszerezni egyéni ambícióihoz. Négy éve a Fidesz jelöltjeként szerzett képviselői mandátumot. Ezt a tényt fel is tünteti mindig a Fidesz színvilágát idéző szórólapjain, sokak szerint igen megtévesztően. Egy bemutatkozáskor, egy megnevezéskor mindig először a jelenlegi státuszt mondjuk, és utána a megpályázottat. Így fordított sorrendben – pláne, hogy az egyik szórólapon a képviselőjelöltség, amiért szintén indul, le is maradt – a fideszes színvilággal azt a látszatot kelti, hogy ő a Fidesz jelöltje. Pedig nem az. A helyi Fidesz szervezet nem állt ki saját alelnöke mellett.

Megítélésünk szerint sokkal ravaszabban járt el dr. Kurucz János őrbottyáni polgármester jelölt. Szórólapja csak igen lájtosan hajaz a Fidesz színvilágára, tulajdonképpen nem is gondolnánk erre, ha nem nyitnánk szét. A belső két oldalon jobb oldalt szerepel a polgármester jelölt bemutatkozása, bal oldalt Kisnémedi község jelenlegi polgármesterének, a Pest megyei önkormányzat képviselőjének felhívása. Edelman György saját Pest megyei listás szavazásra buzdítása alatt látványos Fidesz-KDNP logó szerepel. Bár a dolog jogilag rendben van, kérdés, hogy a „Pest megyei Fidesz” miért kampányol együtt egy településen egy függetlenként induló polgármester jelölttel: Így ez a szórólap igencsak megtévesztő.

A legproblémásabb dr. Balog András Levente polgármesterjelölt esete. Első szórólapján neve alatt, fényképe mellett a KDNP és a Fidesz logója is szerepel. Balog András Levente azonban e két pártnak nem jelöltje és nem is támogatják őt.  A választási bizottságok első és másodfokon is megállapították a jogsértést és eltiltották a további jogsértéstől a polgármester jelöltet. Az eset pikantériája, hogy dr. Balog András Levente jogász. Az egyénileg, de magukat egy csapatként hirdető képviselőjelöltek közül hárman valóban a Fidesz-KDNP színeiben indulnak, így a második szórólapon, már csak az ő fényképüknél szerepel  a Fidesz és a KDNP logó, a többiekről lekerült. Dr. Balog András Levente fényképe mellett sincsenek már ott a pártlogók, de az alatta lévő felhívás és narancssárga csík benne a Fidesz logóval változatlanul azt a megtévesztést rejti magában, amiért a választási bizottságok „elmeszelték”. Ez a hoztam ajándékot meg nem is népmesei esete.

Talán egyik sem nagy eset, de az biztos, hogy „ez nem szép dolog!”

Hrabóczki József Sándor

Címkék